A hétvégére Békéscsabára utaztunk fiammal, és csapatával, hogy részt vegyünk egy színvonalas labdarúgó tornán.
Nagy reményekkel és várakozással vágtunk bele ebbe a projektbe mindannyian, edző, fiúk, szülők. Az első nap rájöttünk, hogy az álmaink messze vannak a valóságtól. Az első meccset még csak-csak hoztuk 2-1-re, de aztán beleszaladtunk két méretes zakóba, 1-9-cel és 1-6-tal. A csoportmeccseket 3.helyen zártuk.
Fiam az első két meccsén gyengén játszott, a harmadikra feltüzeltem annyira, hogy minden szerénység nélkül mondhatom, csapata legjobbja lett. Még azt az egyetlen gólt is ő lötte, egy távoli bombából. Az utolsó mérközés legrosszabb pillanata az volt, hogy a lefújás előtt 3másodperccel lesérült. A kapusunkkal és az ellenfél csatárával pereceltek egy hatalmasat. A másik két gyerek felállt, fiam nem. Képtelen volt felállni, a vállamon támaszkodva ugrált le. Remegett a fájdalomtól. A lábát felpolcoltam, cipőt zoknit lekaptam. Háal Istennek nem dagadt be(erről majd még írok).
Miután mindenki összeszedelődszködött (de kibaszott nehéz volt leírni), fiamat kivittük a buszhoz. A csapat visszament a szállásra, mi a busszal tovább a sürgösségi ügyeletre. Azt hittem a Vészhelyzetbe csöppentem. Mindenki kedves, gyors és nagyon profi volt. Röntgen, amit egy gyönyörű, bombatestű aszisztens végzett. Sajna, vagy hála Istennek meg kellett ismételnie. Vissza az ügyeletre, ahol egy professzor kinézetű főorvos kedves, nyugodt hangon közölte, hogy nincs semmi baj, pár nap pihentetés, két hét foci és sportmegvonás és minden rendben lesz. Megnyugodtam, mert sokkal rosszabbra számítottam.
VIsszavittem fiamat a szállásra, karban fel a 3.-ra. A lába egyre jobb lett. A zuhanyzóba már bicegett, később meg már rá kellett parancsolnom, hogy feküdjön az ágyban.
Másnap újabb két helyosztó meccs várt csapatunkra, amit a fiam már csak a lelátón nézhetett végig. Szomorú volt, hogy nem lehet ott a többiekkel, akik egy 1-1-es döntetlennel és egy 2-3-as vereséggel zárták a tornát.
Összegezve Békéscsaba kurva messze van, a fiúknak még van hova fejlődni, ez a sérülés nem hiányzott, de egy csapatépítő kirándulásnak, jó pár szűlői közös piálásnak kimondottan alkalmas hétvége volt.
Nagy reményekkel és várakozással vágtunk bele ebbe a projektbe mindannyian, edző, fiúk, szülők. Az első nap rájöttünk, hogy az álmaink messze vannak a valóságtól. Az első meccset még csak-csak hoztuk 2-1-re, de aztán beleszaladtunk két méretes zakóba, 1-9-cel és 1-6-tal. A csoportmeccseket 3.helyen zártuk.
Fiam az első két meccsén gyengén játszott, a harmadikra feltüzeltem annyira, hogy minden szerénység nélkül mondhatom, csapata legjobbja lett. Még azt az egyetlen gólt is ő lötte, egy távoli bombából. Az utolsó mérközés legrosszabb pillanata az volt, hogy a lefújás előtt 3másodperccel lesérült. A kapusunkkal és az ellenfél csatárával pereceltek egy hatalmasat. A másik két gyerek felállt, fiam nem. Képtelen volt felállni, a vállamon támaszkodva ugrált le. Remegett a fájdalomtól. A lábát felpolcoltam, cipőt zoknit lekaptam. Háal Istennek nem dagadt be(erről majd még írok).
Miután mindenki összeszedelődszködött (de kibaszott nehéz volt leírni), fiamat kivittük a buszhoz. A csapat visszament a szállásra, mi a busszal tovább a sürgösségi ügyeletre. Azt hittem a Vészhelyzetbe csöppentem. Mindenki kedves, gyors és nagyon profi volt. Röntgen, amit egy gyönyörű, bombatestű aszisztens végzett. Sajna, vagy hála Istennek meg kellett ismételnie. Vissza az ügyeletre, ahol egy professzor kinézetű főorvos kedves, nyugodt hangon közölte, hogy nincs semmi baj, pár nap pihentetés, két hét foci és sportmegvonás és minden rendben lesz. Megnyugodtam, mert sokkal rosszabbra számítottam.
VIsszavittem fiamat a szállásra, karban fel a 3.-ra. A lába egyre jobb lett. A zuhanyzóba már bicegett, később meg már rá kellett parancsolnom, hogy feküdjön az ágyban.
Másnap újabb két helyosztó meccs várt csapatunkra, amit a fiam már csak a lelátón nézhetett végig. Szomorú volt, hogy nem lehet ott a többiekkel, akik egy 1-1-es döntetlennel és egy 2-3-as vereséggel zárták a tornát.
Összegezve Békéscsaba kurva messze van, a fiúknak még van hova fejlődni, ez a sérülés nem hiányzott, de egy csapatépítő kirándulásnak, jó pár szűlői közös piálásnak kimondottan alkalmas hétvége volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése