Ma lement ex a fiaimmal anyámhoz. Mivel tegnap sikerült egyeztetnem kollégával a tervezési tennivalókat, elkisértem őket én is.
Jó volt az út odafelé, beszélgettünk. Ebédre anyámék grillen sült kaját kreáltak, enyhén odaégetve.
Ebéd után lementünk a partra. Kora du. még qrva meleg volt, én a félárnyékot kerestem. Később egyjót fociztunk a parton, majd a lábunkat bemártogattuk a vízbe. Hideg volt, de meg lehetett szokni.
A lépcső lejárón ácsorogva, szokva a vizet csak álltam ott és élveztem a látványt. Kellemes szél fújt, enyhítve a tűző nap erejét, a kék eget repülők hasogatták keresztbe-kasul, a vizen vitorlások szelték a hullámokat. Kiélveztem minden pillanatát.
Amit sajnálok, hogy nem vittem fürdőnacit, szívesen megmártóztam volna, kb. fél perc erejéig.
Hazafelé már bambán, fejfájósan vezettem. Talán napszúrást kaptam, talán kiszívott a levegő, mindenesetre olyan érzés van a fejemben, mintha álpiáltam volna az éjszakát.
Asszem nem baj, hogy most ilyen vagyok. Könnyebben átestem azon a szituáción, hogy megállok a ház mellett, kiszállok az autóból, és elbucsúzom a fiaimtól. Hülye egy szitu.
Vajon az ő lelkiviláguk hogyan kezeli ezt le?