Tegnap du. a fiaimmal, az anyjukkal, és az én anyámmal elmentünk a temetőbe, hogy gyertyát gyújtsunk az ősök sírjánál. Mivel most anyám is velünk jött, ezért több sírhelyet látogattunk meg, mint a korábbi években. A hab a tortán az volt, amikor a nagyszülei sírjánál megmutatta, hogy melyik sírhelyet vette meg magának, hova lesz eltemetve. Furcsa volt látni a helyet, ahol majd egykor ő fog nyugodni.
Ahogy ballagtunk egyik sírtól a másikig, a fiaimmal beszélgettünk, nevetgéltünk arról, hogy majd engem hogyan temessenek el. Később ők már az égő gyertyákkal és hurkapálcikákkal voltak elfoglalva, én meg a sír feliratokat böngésztem.
Számomra mindig az a legmegdöbbentőbb amikor gyermek sírok mellett haladunk el. Pici testek a föld alatt. Értelmetlen halálok. A gyermeksírok közepén egy újonnan avatott emlékmű állt, az oldalán pár gyermek névtáblájával, és körülötte sok-sok fehér origami madárkával. Leukémiás és rákbeteg gyermekekre emlékeztek. Gyönyörű volt és egyben szívszorító.
Ahogy távolodtunk ez a vers jutott eszembe.
A.A. Poe: Lee Annácska
Sok-sok hosszú eszendeje már
tengerpart bús mezején
élt egy kis lány - ismerhetitek
Lee Annácska nevén
s csak azzal a gondolattal élt,
hogy szeret s szeretem én.
Gyermek volt s gyermek voltam én
Lee Annácska meg én
De Szerelmünk több volt mint szerelem
tengerpart bús mezején
Irigyeltek még az angyalok is
fenn a felhők tetején.
S ez lett oka, hogy, sok éve már,
tengerpart bús mezején
felhők közül jött egy csúnya szél
s meghűlt Annácska, szegény;
s elvitték úri rokonai
s egyedül maradtam én:
koporsóba csukták el őt
tengerpart bús mezején.
Irigyeltek az égi angyalok,
hogy boldogabb ő meg én
az lett oka (mind jól tudjuk ezt
tengerpart bús mezején)
hogy jött felhőből éjjel a szél
s meghűlt s meghalt a szegény.
De szerelmünk több volt mint soké,
ki nagyobb mint ő meg én,
okosabb mint ő meg én
s sem az angyalok a felhők felett,
sem az ördögök tenger fenekén
nem tehetik hogy, szívtől a szív,
elváljunk, ő meg én.
Mert ha kel a hold, nekem álmokat hord,
Annácska küldi felém;
s csillag ha ragyog, már véle vagyok.
Annácska szemét lesem én;
s így az éj idején veled éldelek én,
jegyesem, szívem élete, szép kicsikém,
melletted a sír fenekén,
tengerpart bús mezején.