2009. május 31., vasárnap

Gyereknap-nélkülem

Tegnap du. ex benyögte, hogy elmennek Somogybabodra. ÉN rákérdeztem, hogy újpasival-e, ő igennel felelt.
Mint ahogy az már jópár bejegyzésemből kiderült nem rajongok a közös együttlétekért, úgyhogy egyrészről örültem a dolognak, másrészről kicsit(nagyon?)zavart, hogy pont gyereknapon nem láthatom a fiaimat.
Ez van, el kell fogadnom. Remélem a következő alkalom az enyém lesz. Csak az enyém.

Total Sixty

Egy kisebb sérülés után fiam csütörtöktől újra focizott. Mindjárt bele is csapott a lecsóba, edzőmeccset játszottak.
Ezzel nem is lett volna semmi baj, csakhogy a 4x15 perc játékidő alatt végig játszott. Ráadásul a középpálya és a csatársor olyan szarul játszott, hogy a csapat-és legfőképpen ő- állandóan védekezett. A meccs vége felé már állandóan felívelgetett, csakhogy ne kelljen vezetnie a labdát.
Egy büntetőt is rughatott, amit máskor berúgna, de most kihagyta.
A megtisztelő cím onnan jött, hogy évek óta Nike T90-ben nyomja, mint a nagyok közül jópáran.

A csapat kikapott, de ő szerintem hozta a kötelezőt.

2009. május 25., hétfő

Szentháromság

Ma du., mielőtt elmentem volna a városunk melletti kistelepülésre, hogy leadjak egy munkámat fiaimat elcsaltam a tévé és a számítógép elől, hogy kijöjjenek velem a friss levegőre.
Elvittük a terveket, leadtuk, majd hazafelé menet bementünk egy másik faluba, hogy megnézzük azt a füves pályát, ahol csütörtökön a kollégáimmal fociedzésen fogunk részt venni. A pálya gagyi volt, ráadásul a vihar televágta letört faágakkal.
Kisebbik elhozta a nemrég kapott baseball labdáját és kesztyűjét, bementünk a pálya közepére, ahol a nap kellemesen melegített, majd dobtunk párat.

Boldognak és nyugodtnak éreztem magam. Élveztem minden pillanatát.

Apám 77

Volt tegnap. Megünnepeltük egy "családi" ebéd keretében, amit városunk legjobb sváb vendéglőjében töltöttünk el.
Nem mondhatnám, hogy felhőtlenül rájt éreztem volna magam. Mostoha nővérem, a férje, annak szülei (akiket évek óta nem láttam), valamint m.n. barátnője és annak fia voltak a vendégek. Az édes nővérem és fiai (akik apám vér szerinti unokái) meg nem.
Mindenki happy volt, legalábbis eljátszotta. Mi is, pedig a lelkem mélyén azt éreztem, hogy így ez egy rakás szar.
Ami egy kicsit betette a kaput, amikor m.n. barátnője azt javasolta a fiának, hogy hagyja "Apukánál" (Apáméknál) a biciklijét, majd a fia azt mondta:- Hogy jó, akkor Apukánál hagyom.
Úgy látszik Apám élete végéig összeszed még pár gyereket és unokát. A vér szerintieket meg kibassza az életéből.

2009. május 18., hétfő

Pazar játék

Tegnap kisebbik fiamék egy újabb tornán vettek részt, füvön, keresztpályán. A csapat összekovácsolódott. Bár az eredményen nem érződött(1győzelem, 2 döntetlen, 1vereség(0-1, de ott is jobbak voltunk)), de egységes, a felnőtt focira jellemző passzjátékot játszották. Fiam a védelem oszlopa volt, aki a támadásból is kivette a részét. Azt hiszem minden szülő és gyerek számára emlékezetes maradt az a momentum, amikor fiam rárontott egy kipattanó labdára, és tökéletes technikával rábombázta a kapura. Lelki szemeimmel már bent láttam, de az ellenfél kapusa (aki a torna legjobb kapusa lett)az utolsó pillanatban szögletre tolta a labdát.
A mai napon többször visszagondoltam a tegnapi eseményekre, és megborzongtam attól az érzéstől, hogy fiamat már nyugodtnak, határozottnak, motiváltnak láttam a pályán, hogy megérte és megéri az sok áldozat, amit gyermekemnek szentelek.

2009. május 16., szombat

Pink: Family Portrait

A kapcsolataim mostanság

A fiaim: Azt hiszem velük a legjobb, a legsimább a kapcsolatom. Rengeteg alkalom van, amikor csak hárman vagyunk. Foci, fagyizás, mozi. Imádom minden pillanatát.

Ex: Mióta mondta, hogy van újpasi nem akarok vele mutatkozni(erről már írtam), különben azért beszélünk.

Anyám: Vele csak az a bajom, hogy kurva sokat van itthon, ahelyet, hogy otthon boldogítaná a kutyát, meg a férjét.

Apámék: A tudat, hogy nővéreméket kidobta az életéből egy kicsit visszafogottá, távolságtartóvá tett. Eljárok hozzájuk, beszámolok a hetemről, aztán húzok el.

A barátom: Őt pár alkalommal hívtam, hogy menjünk el kidumálni a dolgainkat. A válasza az volt, hogy halasszuk későbbre. Amikor ő hívott, csak azért tette, hogy vagy kölcsön kérjen pénzt, vagy mást. Úgy látszik csak erre vagyok jó. Nem gondolom, hogy nekem kellene újra jelentkeznem. Egy barátság a végét járja?

Netkapcsolat:0

Mostanság ez van.

Hulla vagyok

De még nem haltam meg. Egyszerűen csak kimerültem ezen a héten. nappal a munkaterületen pörögtem a rám tartozó munkarészek között, este meg várt a tervezés éjfélig, fél egyig.
Ma szombat lévén megengettem magamnak azt a luxust, hogy fél 8-ig aludhassak.
Holnap reggel meg viszem a fiamat focizni.

6-kor kelek. Faszkivan.

2009. május 12., kedd

Már hivatalos

Felvették nagyobbik fiamat az elsőnek megjelölt egyházi gimibe.

Angol tagozatra.

8.helyen rangsorolva.

Már papír is van róla.

Én meg büszke apa vagyok.

2009. május 9., szombat

Kotrógép gyakorlás


Gyermekkoromban a házunk mellett volt egy ideiglenes üzemanyag töltő álllomás kotrógépek részére. Az ablakból, vagy közelről csodáltam, ahogy a gépkezellő bácsik forgolodva a gémmel, lerakva a körmös kanalakat beállnak tankolni.
Asszem ez az élmény végig kiséri az életem, és talán közre játszott abban, hogy mélyépítő mérnök lettem.
korábbi munkahelyemen, ahol szintén építésvezetőként dolgoztam, a művezetőket helyettesítő nyári időszakban gyakran beültem valamelyik gépbe ebédidőben és gyakoroltam a föld vagy homokkupac átrakást.
Mai napon az egyik gépésznek nem volt sok melója, így megfűztem, hadd próbálgassam a gépét. Megengedte, megmutatta, hogy mit milyen állásban kell tartani, aztán jöhetett a próba. A két joystick működését szokni kell. Logikusan van felépítve minden mozdulat.
Jó buli volt, még kisírok pár lehetőséget.

2009. május 6., szerda

90'+3'

Ennyi perc kellett, hogy a Barca berúgja az egyenlítő gólt, ezzel továbbjutva a BL döntőbe. A Barca otthon is, és Londonban is próbálta játszani a focit, a Chelsea gyilkolta azt.
A meccs szépséghibája, hogy a bíró egy pöcs volt. Legalább 2 jogos 11-est nem adott meg a Chelsea-nek.
A foci néha nagyon drámai tud lenni. A mai meccs ilyen volt.

Mindkét csapat közel áll a szívemhez, de a Barcának szurkoltam, hogy megtörje a brit erőfocit. Ahogy tette ezt a Milan pár évvel ezelőtt.

2009. május 3., vasárnap

Kényszerű kiruccanás

Már tegnap el akartak menni fiaim ide, de csak ma lett belőle tényleges kirándulás. Jó volt, némi zavarral a fejemben.
A zavar abból támadt, hogy nem tudtam biztosan ex akarja-e, hogy én menjek, ill. nem-e újpasival akarna inkább menni. A másik probléma, hogy én nem igazán akartam vele menni, mert mióta legalizálta a kapcsolatát zavar, hogy újpasival is autózgat, aztán meg velem. A kérdést is ennek megfelelően tette fel. Megyek velük, vagy nem?
A fiúk miatt bevállaltam. Nem bántam meg. Gyünyörű helyeken keresztül jutottunk el erre a pazar kis tanyára. Az idő szép volt, az állatok barátságosak, családi programnak tökéletes hely.

2009. május 1., péntek

X-Men Origins:Wolverine


Szeretem az X-Men filmeket, bár a legutóbbi kicsit el volt nyújtva. A mostani viszont király. Pörgés az egész. Visszatérünk a kezdetekhez, de Hollywood tudja, hogy ezt is el lehet adni az embereknek.
Szerintem sokan vevők rá, akárcsak mi.

Én és a fiaim. Mert nekünk is kellenek a hősök.