Mivel B. beelőzött, és írt, én meg válaszoltam, ezért a kiírt szavazást ünnepélyesen meghíúsítom.
2007. augusztus 31., péntek
B. újra írt
Egy kedves hangvételü levelet. Megint olyan tettekről és érzelmekről írt, amikkel már nem igazán tudok mit kezdeni. Kérte, hogy egy esetleges újabb találkozásnál próbáljunk meg nyitottabban kommunikálni, hogy a szép emlékeit ne romboljam tovább.
Én válaszoltam. Kimérten, és talán ridegen. Két dolgot írtam neki, amikkel szerettem volna, ha tisztába kerül. Az egyik, hogy kiméletesebb lett volna nem felemlegetni, leírni 2 év után bármit is tett, mondott, vagy érzett, mert ezekkel a dolgokról már nem akarok tudni.
A másik, hogy egy újabb véletlen találkozás esetén egy üdvözlésnél többre a részemről ne számítson, nem szeretnék egy újabb pofont a képembe. Azt is írtam neki, hogy ez valszin változni fog, és az emlékek halványulásával majd úgy tudok ránézni, és hozzászólni, mint bárki máshoz.
És most el kezdek kimászni abból gödörből, aminek a felszinén egy virágzó réten élhetem újra kicsit magányos, ámde boldog életem.
Én válaszoltam. Kimérten, és talán ridegen. Két dolgot írtam neki, amikkel szerettem volna, ha tisztába kerül. Az egyik, hogy kiméletesebb lett volna nem felemlegetni, leírni 2 év után bármit is tett, mondott, vagy érzett, mert ezekkel a dolgokról már nem akarok tudni.
A másik, hogy egy újabb véletlen találkozás esetén egy üdvözlésnél többre a részemről ne számítson, nem szeretnék egy újabb pofont a képembe. Azt is írtam neki, hogy ez valszin változni fog, és az emlékek halványulásával majd úgy tudok ránézni, és hozzászólni, mint bárki máshoz.
És most el kezdek kimászni abból gödörből, aminek a felszinén egy virágzó réten élhetem újra kicsit magányos, ámde boldog életem.
2007. augusztus 30., csütörtök
Amit már nem akarok
Nem akarok többé:
- egy képmutató emberről álmodni,
- éjszakákon át álmatlanul hánykolódni,
- esténként alkoholba folytva zsibbadni,
- a munkámat koncentrálatlanul végezni,
- a fiaimmal türelmetlenül viselkedni,
- a lelkemben egy önpusztító, értelmetlen háborút.
- egy képmutató emberről álmodni,
- éjszakákon át álmatlanul hánykolódni,
- esténként alkoholba folytva zsibbadni,
- a munkámat koncentrálatlanul végezni,
- a fiaimmal türelmetlenül viselkedni,
- a lelkemben egy önpusztító, értelmetlen háborút.
2007. augusztus 29., szerda
A szomjazó ember
Azt hallottam, ha egy embert napokig szomjaztatnak, majd utána bő vízzel megitatják, mindent kihány, nem tudja befogadni a gyomra.
Azt hiszem, én is így jártam 2 év után, csak nem a vízzel, hanem a szerelemmel.
Érdekes, pedig mindkettő fontos az élethez.
Azt hiszem, én is így jártam 2 év után, csak nem a vízzel, hanem a szerelemmel.
Érdekes, pedig mindkettő fontos az élethez.
2007. augusztus 28., kedd
Helyzetjelentés
Erős alkoholos befolyásoltság alá kerültem (ami annyit jelent, hogy újra piálok).
Vajon miért?
Vajon miért?
B.írt...
...egy mélt. Kiakadt, amiért leparasztoztam. Utólag visszagondolva tényleg nem volt szép tőlem, sajnálom, le is vettem a Gr... blogról.
Azt írta próbálom porig alázni, most már nem zavarja, csak fáj neki. Ezek után nem fog többé utánam érdeklődni, nem fog a neten utánam keresgélni, nem fog megörülni, ha meglát, nem fogja a régi emlékeket elővenni, és emlékezni, hanem mindent összeszed, és kibassza a kukába.
Utoljára leírta, hogy engem szeretett a legjobban a világon, és bár annak idején fájó dolgokat műveltem vele, mégis én maradtam a nagy Ő.
Ez pont olyan szavak, és mondatok, amik azon a vasárnapon hangzottak el, amikor találkoztunk. Akkor "gondolta, hogy felhív", és "még mindig számít neki, hogy mit gondolok".
A válasz levelemben megírtam neki, hogy 2 éve titkon vártam valami jelzést, amiből a tudtomra adja, hogy tényleg érdekli az életem, de semmi.
És akkor egy véletlen találkozás alkalmával ilyen mondatokat puffogtat. Belül dühöngtem, szét tudtam volna robbani. Úgy éreztem, hogy ennyi idő után már nincs joga ilyeneket mondani.
Történések, amik, ha igazak is, már nem tudok mit kezdeni velük, mert az életünk már tovább csordogált más-más mederben, és inkább nem akarok tudni róluk.
Ma du. csak a történteken tudtam agyalni (sajnos). Rájöttem, hogy még nem voltam felkészülve a találkozásra, és feltehetően már nem lesz újabb találkozás. Talán úgy volt minden, ahogy Ő mondta, de rosszul reagáltam. Arra gondoltam, hogy már képtelenek vagyunk közel kerülni egymáshoz.
Azon a vasárnap délelöttön lélekben hozzáértem volna, de vadmacskaként, ahogy közeledik a a kezem, kinyílnak a karmaim, és inkább sebeket ejtek rajta.
Egyszer azt írta, hogy mellettem nem biztonságos, és igaza volt, mellettem a lelke sosem lesz biztonságban.
Azt hiszem a levele, és a válaszlevelem után már minden érzelmi szál megszakadt közöttünk. Sajnálom, hogy így alakult, sajnálom, hogy a blogomban reagáltam arra a vasárnap délelöttre. Egyszerűen csak uriember módjára át kellett volna jönni ide.
Ha visszatekerhetném az idő kerekét, akkor a találkozásunk előtti pár percig mennék vissza. Azt a lelki békét szeretném visszakapni, amit akkor éreztem. Gondtalannak és kipihentnek éreztem magam, és már azzal az érzéssel kacérkodtam, hogy készen állok egy új érzelmi kapcsolatra.
Most újra a startvonalon állok.
Azt írta próbálom porig alázni, most már nem zavarja, csak fáj neki. Ezek után nem fog többé utánam érdeklődni, nem fog a neten utánam keresgélni, nem fog megörülni, ha meglát, nem fogja a régi emlékeket elővenni, és emlékezni, hanem mindent összeszed, és kibassza a kukába.
Utoljára leírta, hogy engem szeretett a legjobban a világon, és bár annak idején fájó dolgokat műveltem vele, mégis én maradtam a nagy Ő.
Ez pont olyan szavak, és mondatok, amik azon a vasárnapon hangzottak el, amikor találkoztunk. Akkor "gondolta, hogy felhív", és "még mindig számít neki, hogy mit gondolok".
A válasz levelemben megírtam neki, hogy 2 éve titkon vártam valami jelzést, amiből a tudtomra adja, hogy tényleg érdekli az életem, de semmi.
És akkor egy véletlen találkozás alkalmával ilyen mondatokat puffogtat. Belül dühöngtem, szét tudtam volna robbani. Úgy éreztem, hogy ennyi idő után már nincs joga ilyeneket mondani.
Történések, amik, ha igazak is, már nem tudok mit kezdeni velük, mert az életünk már tovább csordogált más-más mederben, és inkább nem akarok tudni róluk.
Ma du. csak a történteken tudtam agyalni (sajnos). Rájöttem, hogy még nem voltam felkészülve a találkozásra, és feltehetően már nem lesz újabb találkozás. Talán úgy volt minden, ahogy Ő mondta, de rosszul reagáltam. Arra gondoltam, hogy már képtelenek vagyunk közel kerülni egymáshoz.
Azon a vasárnap délelöttön lélekben hozzáértem volna, de vadmacskaként, ahogy közeledik a a kezem, kinyílnak a karmaim, és inkább sebeket ejtek rajta.
Egyszer azt írta, hogy mellettem nem biztonságos, és igaza volt, mellettem a lelke sosem lesz biztonságban.
Azt hiszem a levele, és a válaszlevelem után már minden érzelmi szál megszakadt közöttünk. Sajnálom, hogy így alakult, sajnálom, hogy a blogomban reagáltam arra a vasárnap délelöttre. Egyszerűen csak uriember módjára át kellett volna jönni ide.
Ha visszatekerhetném az idő kerekét, akkor a találkozásunk előtti pár percig mennék vissza. Azt a lelki békét szeretném visszakapni, amit akkor éreztem. Gondtalannak és kipihentnek éreztem magam, és már azzal az érzéssel kacérkodtam, hogy készen állok egy új érzelmi kapcsolatra.
Most újra a startvonalon állok.
2007. augusztus 27., hétfő
Apró módosítás
Egy kicsit frappánsabb címre módosítottam a régit.
Lehet, hogy ettől a szavazatok száma is az egekbe szökken (de az is lehet, hogy nem).
Lehet, hogy ettől a szavazatok száma is az egekbe szökken (de az is lehet, hogy nem).
Kiakadtam az exen!
Már napok óta leegyeztettük, hogy a hét elején én viszem a kisebbiket edzésre, de valami értetlenség folytán ez ma sem sikerült.
Megyek érte, ajtó zárva, senki sincs otthon. Én meg nézek, mint hal a szatyorban, hogy akkor most mi a fasz van.
Telefon elő, tárcsáz a barom (me), erre közlik vele, hogy a fiúk a strandon vannak, az unokatesókkal.
"Ja, neked elfelejtettünk szólni."- nyugtázta lazán.
Faszkivan!
Megyek érte, ajtó zárva, senki sincs otthon. Én meg nézek, mint hal a szatyorban, hogy akkor most mi a fasz van.
Telefon elő, tárcsáz a barom (me), erre közlik vele, hogy a fiúk a strandon vannak, az unokatesókkal.
"Ja, neked elfelejtettünk szólni."- nyugtázta lazán.
Faszkivan!
Együtt edzettünk...
...a fiaimmal. A tegnap de.-du.-i, számomra negatív születésnapi családi ünneplés után (Sógorom volt 60 éves, nővérem 40, ez az igazi szerelem) a kisebbik fiammal hazafelé megbeszéltük, hogy este felé lemegyünk a füves pályára egy kicsit passzolgatni.
A terv jól sikerült, a nagyobbik is csatlakozott hozzánk. Ő a szomszédos kosárpályán dobálgatott. Én a picivel először labdavezetgettem, majd a pályán kereszben futva passzolgattunk.
Némi pihenés és kortyolgatás után kitaláltam, hogy fussunk berepülő sprinteket. Kéz oldalt felemelkedik, lábújhegyre áll a test, és előredöl...go. Tetszett neki, ügyesen csinálta. A következő gyakorlatnál letettem egy labdát kb. 5m-re, egy másikat 10-re. Az alapvonaltól indulva meg kellett érinteni az első labdát, vissza az alapvonalhoz, majd sprint a 10m-re lévő labdához, aztán cél az alapvonal. Annyira belejött, hogy már az órámon mértem az idejét.
Nem sokkal később beszállt a nagyobbik fiam is, majd én is. Az eredményen kicsit elcsodálkoztam. Mind a hárman átlag 9mp. alatt teljesítettünk. A testméret/izomtömeg arányokat tekintve nekem kellett volna lennem a leggyorsabbnak, majd a nagyobbik fiamnak, végül a picinek. Ha minden tényezőt figyelembe veszünk, akkor verseny végső sorrendje pont fordított.
Pedig a picin még legalább 4-5kg súlyfelesleg is van (de így is pörgött a lába, mint hétszentség).
Pedig én mostanában nagyon jó erőben vagyok (na jó, pár kila rajtam is van).
Hazafelé, az endorfintól mámorosan megbeszéltük, hogy szombat esténként erőnléti edzést csinálunk. Muszály, mert nyakunkon az őszi szezon, jönnek a kemény edzések, és a meccsek.
2007. augusztus 26., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
