2008. július 22., kedd

A hajókirándulás

Egyik nap átmentünk Lelléről Tihanyba hajóval, gondolván, hogy a szar idő miatt bedugul a balatoni autóút és csak órák alatt jutunk el a komphoz, ami amúgy kurva drága.
No, ehelyett hajókáztunk, ami kurva sokáig tartott, és amúgy kurva drága volt.

Anyám rántott ki csirkét, azt vittük kajának. Amikor átértünk mindjárt leültünk enni. Aztán tele gyomorrral felmásztunk az Apátsághoz, körbemászkáltuk az utcákat, ettünk egy fagyit, aztán visszamentünk a kikötőbe.

El akartunk menni egy szabadstrandra, de messze volt. A sok agyammal nem kérdeztem meg, hol van fizetős strand, így hát ücsörögtünk egy padon a moló melletti parkban és zabáltunk.

A strand a moló mellett volt.

A visszafelé út még unalmasabb volt. Ugyanannak a pesti zsidó családnak (nem vagyok rasszista!) és rokon gyermekeinek a beszélgetését élvezhettem, mint odafelé.

Már kurvára unatkoztunk, ezért megettük a maradék rántottcsirkét.

A fiúk jól érezték magukat, nekem ez volt a fontos.

Én meg már régóta nem számítok.

Nincsenek megjegyzések: