Tegnap este fiaim épségben megérkeztek Debrecenbe. Persze ezt nem onnan tudtam meg, hogy a nagyobbik hívott (ahogy megbeszéltük), hanem én hívtam az anyjukat, hogy "mivanmá".
Lényeg, hogy ott vannak. Nagyobbik mindenről pozítivan mesélt, azt hittem kisebbiknek is ilyen lesz a hangulata.
Tévedtem. A hangja el-el csuklott, miközben mesélt az útról. Kérdeztem:-Mi a baj? Szomorú a hangod.
- Csak nagyon hiányzol. Te is, és az Anya is.-válaszolta nagyon halkan, már-már sírva. Lelki szemeim előtt láttam az arcát, ahogy elfojtja a sírását. A szívem majd megszakadt.
Itt a szünet, az ünnepek, együtt lehetnénk. Ehelyett egyedül vagyok 6napig.
Szívás!
Lényeg, hogy ott vannak. Nagyobbik mindenről pozítivan mesélt, azt hittem kisebbiknek is ilyen lesz a hangulata.
Tévedtem. A hangja el-el csuklott, miközben mesélt az útról. Kérdeztem:-Mi a baj? Szomorú a hangod.
- Csak nagyon hiányzol. Te is, és az Anya is.-válaszolta nagyon halkan, már-már sírva. Lelki szemeim előtt láttam az arcát, ahogy elfojtja a sírását. A szívem majd megszakadt.
Itt a szünet, az ünnepek, együtt lehetnénk. Ehelyett egyedül vagyok 6napig.
Szívás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése